Caleb Lampert

Pár adat rólam

SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Anglia- London, 1992. Február 15.
KOR: 20
CSOPORT:Kívülállók
OSZTÁLY: -
KARAKTER: Keresett

Egy kis kiegészítés

BECENEVEK Cal, Caleb
SZERET:Emma, kávé, munkám, London
NEM SZERET: takarítás, mindenféle rovar
BESZÉLT NYELVEK: Angol, Magyar
TITOK:-

Jellemem

Sose tartottam magamat bunkónak, se holmi vandálnak, kik nap, mint nap felforgatják a város életét. Ha tehettem, inkább csak meghúzódtam a háttérben, hogyha egy összeszokott csapathoz tévedtem. Mondjuk, nem minden esetben, hogyha éppen jobb társaságba kerültem, akkor vezető egyénisége voltak a csapatnak, de, hogyha nem kívánatos emberek is jelen voltak, akkor inkább magára hagytam a népet. Igazán csak akkor tudom megmutatni igazi énemet, hogyha Emmával vagyok. Mellette sose kellett titkolóznom, de ez a mostani időkre is kihat. Nem vagyok ordibálós típus, sőt. Nem is igazán szoktam megmutatni ezt az énemet, mondjuk, olykor a felszínre bukik, de hamar el is hagyja a fedélzetet. Nem vagyok túlzott nyálgép, de azért nem is alpári paraszt módjára viszonyulok a romantikusabb dolgokhoz.

Előtörténetem/Szerepjáték példám

1992. Februárjában láttam meg a napvilágot London egyik kórházában. Mondjuk, az túlzás, hogy napvilágot, mert az eső az szakadt, de ez Angliában nem újdonság. Nincs mit regélni a gyerekkoromon. Normális körülmények között lettem iskolába járatva, és így tovább egészen a középiskoláig. Akkor történt meg velem a nagy változás, és akkoriban ismerkedtem meg leendő feleségemmel. De erről már tudok mit mesélni, úgyhogy bele is vágok.
Az a nap is a normálisan kezdődött. Reggel felkelés, go suli, és, amikor ott végeztem, szedtem is a sátorfámat, és igyekeztem haza. Mert, hát kinek is van kedve az egész napját az iskola környékén tölteni? Szerintem keresve se találnánk olyan diákot, de lehet, hogy még a tanárok között se akadna olyan, mert nekik se fényderítő az egész napjukat holmi „menő” diákok fegyelmezésével tölteni. És ilyenkor lehet látni, hogy talán mégse olyan jó a tanároknak, mint, ahogy mi azt elképzelnénk. Na, de erről beszélhetnék naphosszat, akkor is ugyan erre a válaszlehetőségre tévednék. Szóval… Elindultam haza, ahol apám várt tárt kezekkel, hogy segítsek már neki kaját csinálni, mert neki nem sikerül. Mert aztán nekem sikerülni fog, ugye? Főleg úgy, hogy egy csirke megtöltéséről volt szó… És nem éppen szokott jól elsülni, hogyha két férfi kerül a konyhába. Akkor vagy le ég az egész ház, vagy valamelyik fél a kórházban köt ki. És, nálunk az első lehetőség volt igaz. A csirke sikeresen meg lett rakodva, de elszámítottuk magunkat, és túl sokáig, túl nagy fokon raktuk be a gázba. Igen, ritka ügyesek vagyunk, hogyha főzésről van szó. Így hát rögtön a telefonhoz nyúltunk, hívtuk anyámat, hogy ugyan jöjjön már segíteni a két ügyes, férfiembernek, akik majdnem felgyújtották a házat. Így hát, egy csere következtében jutott ő haza, én meg mentem az adott helyszínre, hogy találkozzak egy diákjával. Előtte is hallottam már Emmáról, talán az egyik legjobb tanítványa ként emlegette. Egy gyors pólócsere kíséretében indultam el a cukrászda felé. Zsebre dugott kézzel baktattam végig az utcán, és kerestem a lányra jellemző leírást. És, rá is akadtam. Egy jót virultam, mikor a kanál a kezéből a kehelyben landolt, majd elvettem tőle a kanalat, végül az egész kelyhet a birtokomba vettem, elfogyasztva belőle a fagylaltot. Végül egy számomra is kedves témánál kötöttünk ki, a zenénél. Én ugyan nem játszottam hangszeren, de mindig is szerettem hallgatni, és a fontosabb dolgokhoz is konyítottam. Amíg el nem érkezett a zárás idő, egymással szemben ülve beszélgettünk a zenéről, és egyéb más dolgokról. Az utána következő hetekben egyre többször találkoztunk, de a várva várt csók nem csattant el. Nem akartam túl hivalkodó lenni, ezért vártam a megfelelő időpontra, ami be is következett a megismerkedésünk utáni első hónapban a reptéren. Fejlesztve magyar tudásomat, többször el is látogattam hozzá a szülővárosába. És egyszer kaptam az alkalmon, és egy gyűrűt is vittem magammal, melyet felajánlva neki el is fogadta.
Röviden összefoglalva ennyi. Egy éve élünk együtt egy kis lakásban, és míg Emma a gimnáziumba jár, én egy múzeumnak restaurálok képeket. Röviden, tömören ennyi.