Kósa Lampert Emma ★ b*tch i'm a star

Pár adat rólam

SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: 1993. augusztus 15. ;; Békéscsaba
KOR: 18 év
CSOPORT: énekes
OSZTÁLY: 12. osztály
KARAKTER: eredeti

Egy kis kiegészítés

BECENEVEK Emmy, Ems
SZERET: kávé, nyalóka, robbanócukorka, énekelni-gitározni, a férjemet mindennél jobban, a macskámat Buborékot
NEM SZERET: férgek, csúszómászók, karalábé, allergiás vagyok a mogyoróra, vattacukrot sem szeretem
BESZÉLT NYELVEK: angol, német
TITOK: esküvőnk előtti napon beparáztam és a volt pasim karjaiba menekültem

Jellemem

Pozitívan állok a dolgokhoz, szeretek mindent magam intézni, sosem bíznám a férjemre a teendőket, noha egész ügyesen helytáll. Mostanában, egyre többet érzem úgy, hogy nem volt hiábavaló, hogy 17 évesen hozzámentem valakihez. Erősödött tőle a személyiségem. Azelőtt úgy gondoltam, csak én vagyok a világon, csak az én életem a fontos, de amióta hozzámentem Caleb-hez, azóta már nem csak magamért vagyok felelős. Ugyan még mindig makacs vagyok és rettentő maximalista, azzal nyugtatom magam, hogy kettőnkért teszem mindezt.
Nyitott vagyok az emberek flé, sok baráttal büszkélkedhetek és hangi adottságaim miatt sok gyűlölködő vesz körbe. Nem szoktam velük foglalkozni, az évek során megtanultam, hogy miattuk nem szabad letargiába esni. Valamit nagyon csinálok, hogy akad olyan ember, aki nem kíváncsi rám, nem keresi a társaságom.
Kerülöm a konfliktusokat, nem szeretek belebonyolódni egybe sem, de ha mégis, akkor inkább meghúzom magam. Egyedül a férjem az, akivel néha összekapunk, de pillanatok alatt ki is békülünk.

Előtörténetem/Szerepjáték példám

London utcáihoz még nem szoktam hozzá, bár amióta az eszemet tudom, imádom a várost. Tudom, most biztos azt kérdezed, miért is van egy magyar lány az angol fővárosban. Elmondom, hogy az édesanyám igazi angol hölgy, akivel az édesapám egy nyaralás során ismerkedett össze. Igazi szerelem első látásra történet volt, az egész nyarat együtt töltötték és hol a Temze partján sétáltak, hol pedig járták a város szűk utcáit érdekesebbnél érdekesebb dolgok után kutatva.
Aztán eltelt egy év, meg kettő, amikor anyukám terhes lett velem. Angliában maradtak apuval, bár gyakran látogattak haza Magyarországra. Egy ilyen látogatás alkalmával fogantam meg és rá kilenc hónapjára megszülettem Békéscsabán, apu szülővárosában. Egy ideig aztán itt éltünk a nagyszüleim csodálatos házában, de anyunak hiányzott az otthona, így amikor 3 éves lettem, Londonba helyeztük át a székhelyünket. Az óvodát és iskolát itt végeztem el, de a szüleim viszonya megromlott, apa megcsalta anyut és válás lett az első látásra szerelemből. Én Londonban maradtam, apa visszaköltözött Békéscsabára és alig találkoztunk. Kislány korom óta erősen kötődöm az apámhoz, imádtam az este hirtelen költött meséit, aminek általában én voltam a főszereplője, szerettem hallgatni a hangját, ahogy énekel nekem. Szóval, amikor 14 éves lettem, közöltem anyuval, hogy egy időre apához költözöm. Persze nem egyezett bele elsőre és nekem is nehéz volt a döntés, mert akkor már dúlt a szerelem köztem és leendő férjem közt. De arról még nem meséltem, hogyan ismerkedtünk meg.

2008. júliusa

Rekkenő hőség volt, noha London-t mindenki csak a folyamatos esőzések miatt ismeri. Nem tudom ebben az évben mi történt, de valahogy örültem, hogy végre kivetkőzhetek magamból, hogy nem kell rejtegetnem a testemet. Sosem szégyelltem magam azért, aki vagyok. A szüleim mindig arra tanítottak, legyek büszke magamra, emelt fővel járjak még akkor is, amikor a lelkem haldoklik.
Péntek volt, az énektanárom hosszú órákat vett el az életemből azzal, hogy gyakoroltatott velem egy dalt, aminek én nem láttam értelmét. Sosem szerette az áriákat, a hang terjedelmem sem engedte meg, hogy bátran kieresszem a magas hangokat, mégis rám erőszakolta a dalt. Aztán, valami csoda folytán sikerült kiénekelnem a hőn áhított hangokat, amit egy kehely fagylalttal jutalmazott egy közeli kávézóba. Igazán értékeltem ezt a kedves gesztust, egészen addig, amíg Mrs. Abott telefonja veszettül csengve félbeszakította az eper fagyi okozta mámoromat. Hevesen beszélt a telefonba, homlokát ráncolta, majd miután letette, fejcsóválva fordult hozzám.
-Kedvesem, mennem kell. A férjem odaégette a vacsorát, az egész ház füstben áll, de ne aggódj, senkinek nem esett bántódása. – Mosolyodott el, ahogy meglátta kerekre nyílt szemeimet. - Maradj nyugodtan, a fiam perceken belül megérkezik, csevegjetek. Hazakísér, emiatt nem kell aggódnod. – Paskolta meg kezemet, felállt, összekapta magát és pár pillanat múlva már egyedül kanalaztam a fagyimat. Tekintetem a járókelőket figyelte, árgus szemekkel néztem őket, hátha felismerem Mrs. Lampert fiát és megrémültem, ahogy egy köpcös, kopaszodó, szemüveges pasas rám nem mosolygott. Öles léptekkel megindult az asztalom felé – mert hát nyáron csak nem ülök be az épületbe, erre találták ki a teraszokat – egyfolytában vigyorogott, nekem meg a torkomban dobogott a szívem. 14 éves vagyok, de kialakult már az ízlésem, hogy milyen srácok a zsánereim és ő pont nem tartozott közéjük. Már végleg feladtam a reményt, amikor egy mély, számomra kellemes hang a nevemen szólított.
-Emma?... – Azonnal a hang irányába fordult és egy „i’m not your hero” feliratú pólóval találtam szembe magam. Szemem centiről centire haladt feljebb és mire az arcához értem, a kanál kiesett a kezemből. Fülig vörösödtem és a kanál után kaptam.
-I-igen. Emma vagyok, te pedig… – Néztem rá kérdőn, ajkaimon mosollyal. Isten meghallgatta az imáimat és egy félistent küldött hozzám.
-Caleb, Mrs. Lampert fia. – Mosolygott vissza rám, majd leült velem szembe, kivette kezemből a kanalt és nagyot merített a fagyiból. Elismerősen nyámmogott a falaton, majd visszaadta a kezembe. Teljesen lefagytam. Csak néztem a szemeit, az álla vonalát, az ajkait… soha életemben nem láttam ilyen jó pasit.
-Bocs, hogy anyám lelépett. Az egész ház füstöl, apám odaégette a kaját. Remélem nem baj, ha megeszem a fagyid. Úgysem eszel belőle. – Vigyorogott, én pedig hagytam, hogy elhúzza előlem a kelyhet. A következő 10 kötőjel 15 percben némán figyeltem, ahogy belapátolja a jeges édességet, majd a zenére terelte a szót és újabb imát rebegtem el, amiért kapott az alkalmon, hogy szóra bírjon, ráadásul olyan témával, amiben otthonosan mozgok.
Zárásig ültünk egymással szembe, ecsetelve életünk minden apró örömét és azon kaptam magam, hogy remekül érzem magam a társaságában. A következő egy hétben sülve főve együtt voltunk, de csók nem csattant el köztünk. Nem siettette a dolgokat és ezért roppant hálás voltam neki. 16 éves suhanc volt, aki már megtapasztalta az élet azon oldalait, amivel én még csak ismerkedtem.
A reptéren csókolt meg először, sosem fogom elfelejteni. 1 hónappal azután, hogy megismerkedtünk annak a kávézónak a teraszán.
A többit meg gondolom sejtitek… eljött hozzám Magyarországra, aztán, ki tudja miért, gyűrűt húzott elő a zsebéből és azóta Kósa Lampert Emma vagyok.
Ennek már lassan 1 éve, élünk boldogban az apró lakásunkban. Én a Sunshine Művészeti Szakiskolába járok ének szakra, utolsó évemet töltöm itt, Caleb pedig megtalálta a maga hívatását. Képeket restaurál egy múzeumnak. Véletlenül sem a zene irányába terelődött.