Nagy Máté Hunor

Pár adat rólam

SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Zalaegerszeg, 1989. május. 16
KOR:22
CSOPORT:színház ismeret tanár
OSZTÁLY: ilyenem már nincs
KARAKTER: keresett

Egy kis kiegészítés

BECENEVEKMáté, ritka esetben Huni
SZERET: a kis öccsét, Natáliát, a színészetet, a jól viselkedő diákokat, a barátait
NEM SZERET: az óráján fecsegőket, ha nem figyelnek rá, a kelbimbót, ha feleslegesen kell megmagyaráznia valamit
BESZÉLT NYELVEK: angol, német, magyar, román
TITOK: Jobb ha erről senki sem tud.

Jellemem

Tanár, így természetes, hogy amikor kell tud komoly lenni. De amúgy egy nagyon életvidám és viccelődős személyiséggel rendelkező egyéniség. Az óráin megköveteli a fegyelmet, ettől eltekintve, nem az a kegyetlen típus, pusztán nem szereti ha beszélgetnek az óráján. Szeret közvetlen lenni, önmagát mindig próbálta megkedveltetni a diákjaival, nem szeretné ha diákéveikből az maradna meg, hogy milyen gonosz és kegyetlen tanáruk volt. A mindennapi életben egy nagyon barátságos és nyitott ember, aki imád megismerkedni másokkal és legfőképpen beszélni. Legtöbbször érzéseit részesíti előnyben, így megeshet, hogy olykor rossz döntéseket hoz, általában a jókedve rovására megy az ilyesmi. De mivel ő életvidám és kevésbé morcos, hamar túlteszi magát a baklövésein és próbálja elfogadni tettei súlyát, tehát felelősséget vállal mindazért amit tett.
Családcentrikus, ezzel együtt imádja a kis öccsét, akit a Sors úgy akarta, hogy szintén tanítson. Talán mások számára furcsa lehet, hogy pont a saját öccse az akit tanítania kell, de míg egyet tud érteni vele addig úgy gondolja nem lesz baj. A felelésekkor persze nem kivételez vele sem, tőle is megköveteli azt amit a többiektől, tehát számára minden diák egyforma. Így próbál senkit sem kis kedvencként titulálni mások szemében… több kevesebb sikerrel.

Előtörténetem/Szerepjáték példám

Különös szemekkel néztem végig ahogy az előttem lévő lapok egy különös történetről beszélnek. Nem tudtam rájönni, hogy igazából ki írhatta, de érdekelt, mert sosem lehet tudni melyik diákom rejtet adottságairól van szó. Az öcsém írását ismerem, így az elején már arra is rájöttem, hogy ez nem az ő műve. Túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Ő alapból nem így fogalmaz és az írása nem ennyire lányos. Nos nem azt mondom, hogy egy fiú nem írhat gyöngybetűkkel, de ez akkor sem a tesóm írása. De akkor kié lehet?
Az íróasztalomra könyököltem és néztem a… talán naplót, nem is tudom minek nevezhetem ezt. Csak egyetlen megnevezés van rajta: A viruló. Vajon ki virulhat a boldogságtól a diákok között?
Bár biztos izgalmas lesz megkeresni az illetőt aki elvesztette és visszaadni neki. Előtte azonban tényleg meg kellene tudni miről szól a bejegyzés amihez totál véletlenül kinyitottam.
Jó tudom, nem lenne szabad ilyesmit tennem, hisz mégis csak valaki magán szférájáról van szó, de hát… kíváncsi vagyok. A kíváncsiság meg sokkal nagyobb úr nálam, egyszerűen képtelen vagyok megálljt parancsolni a kezemnek és a szemeimnek az olvasáshoz.

,, Szeress, mondd miért vagy te képtelen rá? Csak állsz előttem némán, dacolva velem, aki szeret. Mondd miért nem veszed észre? Egy karnyújtásnyira vagyok tőled, de te arra is képtelen lennél, hogy észre végy engem és… megments? Igen! Megments, attól a kedvetlenségtől amiben hagytál. Ha tudnád, hogy szeretlek vajon akkor is ilyen lennél? El tudnál fogadni engem és képes volnál viszonozni azokat? Elhagytál. Amikor elmentél, úgy éreztem mindent magaddal viszel, a jó kedvemet és azt a kislányt akit akkor voltam. Minden egyes nap gondoltam rád, nem telt el úgy óra, hogy ne jutott volna az az eszembe, hogy vajon mit csinálsz éppen akkor. De az idők teltek. Te biztos megnőttél, már nem voltál az a kisfiú akinek megismertelek. Az én fejecském már azt is elképzelte, hogy barátnőd van, akit biztosan nagyon szeretsz és rám soha sem gondoltál egész idő alatt, míg én azon rágódtam, hogy vajon mit csinálhatsz éppen. Most kérdem én: Volt neked egyáltalán barátnőd az elmúlt időben? Vajon betartottad a szavad, hogy sosem házasodsz meg míg hozzád méltó feleséget nem találsz vagy… éppenséggel barátnőt sem tartasz, ahogy régen mondtad.
,, Nem akarok függni valakitől, én élni akarom az életem úgy ahogyan azt szeretném.” Emlékszel még rá? Én igen és jó mélyen elraktároztam a szívemben. Mert én akarok lenni az a személy aki mellett boldog leszel. Pusztán hinned kéne bennem, hogy igenis én is érek valamit és sokat számítok neked. Ha egy picivel többet figyelnél rám, megfognád a kezem, magadhoz ölelnél és ha veled beszélek a szemembe néznél, máris megértenéd. De te csak egy gyerekkori barátnak hiszel, aki azok ellenére, hogy elköltöztetek úgy gondolod már nem szeret, akkor ki kell ábrándítanom téged. Tiszta szívemből szeretlek, még ha mindezt sosem fogod megtudni tőlem, mert hogy nézne ki? Idősebb vagy nálam, talán érettebb is és sokkal tapasztaltabb, hogy nézne ki ha egy olyan kislány, mint én odamennék hozzád se szó se beszéd a nyakadba ugranék és elmondanám mennyire fontos vagy nekem.”

Nem akartam tovább olvasni, mert biztos voltam abban, hogy ezt a vallomást nem nekem szánták és csupán véletlenül valaki ugyanazt az elvet vallja egy párkapcsolattal kapcsolatba mint én. Talán valakivel megegyezik a világnézetünk, ilyen egyszerű az egész. Már csak meg kellene találnom a napló tulajdonosát.