Bay Adél

Pár adat rólam

SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: 1996. 09. 14.
KOR: 16
CSOPORT: ének szakosok
OSZTÁLY: 10. énekosztály
KARAKTER: eredeti

Egy kis kiegészítés

BECENEVEK: nincsen egy sem, nem szeretem a becézést...elég rövid a nevem!
SZERET:
táncolás
éneklés
zene
baglyok
Budapest
evés-ivás (nem vagyok dagi!)
természet/levegő
barátok
fiúk

NEM SZERET:
hülyék (bőven ki van fejtve...)

ilyen-olyan rovarok, csúszómászók
borsó
unalmas, egyszerűbb dolgok
BESZÉLT NYELVEK:
magyar, angol (mindkét angol )
TITOK: nagyon, de nagyon paranoiás vagyok, szóval egyszer az emeletre kergettek fel az osztálytársaim egy halloween-bulin...

Jellemem

Nem én vagyok a legnépszerűbb, de attól még sok barátom van. És ez mindig is így volt, minden suliban. Viszonylag nagy szám van, de kaptam egy csodálatos tehetséget: ha nincs tanár, ördög vagyok. Ha van, egy kisangyal. De azt, hogy a tanár éppen hol van, azt megérzem. Tehát a tanár ajtónyitása előtt simán le tudom nyelni a röhögésem. Bevallom, lusta vagyok, de nem mindig. Ha érdekel a dolog, lelkes is tudok lenni!
Elég pasizós vagyok, de annyira azért nem, hogy idegesítő legyek. Tulajdonképpen ezt is egyetlen kis dolog teremtette elő. Hetedikben volt egy szerelmem. Volt egy ott-alvós kirándulásunk, erdei iskolának is lehetne mondani. A fiúk üvegeztek, és köbö három lány kapta meg az első csókját aznap este. De én nem. Mondjuk, nem vártam, teljesen jó volt "álmodozni" róla; úgy is még kicsi voltam az ilyenekhez. Szóval, az egyik srác (másnap) nem mert megpuszilni egy csajt, és az én titkos szerelmem csak úgy megmutatta rajtam, hogy hogy kell. Á, nem lepődtem meg...! Utána elcibált valahova a sulin belül, hogy szerelmet valljon. Beszarás, ((boccs adminok)) hogy...tulajdonképpen nem is volt lehetséges, de mégis. Aztán!
Kiderült, hogy csak vicc, én is röhögtem rajta (ha-ha...), és el lett felejtve. És akkor fogadtam meg, hogy a fiúk agyába mászok és kiderítem, hogy ezen mi a fene volt vicces.

Előtörténetem/Szerepjáték példám

Szóval, kezdjük: Budapesten, 1996. szeptemberében, 14-én születtem. Hűvös volt. Szerintem a csecsemő-koromról ennyi bőven elég volt. Jön a kis-kor! Amikor is ovis voltam. Oviban, a közepes csoportban már tök jól tudtam olvasni, úgyhogy mindenki azt kérdezgette, hogy "ide mi van írva?"; nekem ez maradt meg legjobban - a gyermeki elme ilyeneket jegyez meg és tart fontosnak. Suliban is, egészen hetedikig kitűnő voltam, de valljuk be: jó fejek voltak velem szemben a tanárok. Ha kellett választanom vagy kérdezték, hogy mi kedvenc tantárgyam, akkor mindig az angolt mondtam. Csak egyszer kaptam belőle egyest, azt is lecke- és felszereléshiányra. Mindig is érdekelt, és háromszor voltam Nagy-Britanniában, kétszer pedig Amerikában. Ezért tudok mindkét országban kommunikálni, mert, ugye, a két nyelv annyira nem is hasonlít egymásra. Amúgy mindkét országgal eljátszottuk azt, hogy oda mi kiköltözünk, de valahogy sosem jött össze. Nekem alapból hiányzott az ágyam is meg a város is meg a barátaim is. A fő indok az volt, hogy Apunak nem sikerült beilleszkednie, vagy rossz volt a leendő munkahelye.
Fontos megemlíteni, hogy van egy bátyám, Tomi, akivel csak látszólag vagyunk rosszban. Mindig piszkálgatjuk egymást és egy csomót vitázunk, de hát...nem ez a testvéri szeretet? Amúgy szerintem mondhatjuk, hogy legjobb barátok vagyunk. Sokat segítünk egymásnak, és mindketten be tudunk illeszkedni a másik baráti körébe - ha ez muszáj. Tomi egy évvel idősebb, és nem a Sunshine-ba jár. Nem a legjobb a suliban, de nagyon sportos - tapadnak rá a cicababábbnál cicababábblányok, vagy mik. Azért van egy kis jó-ízlése, de például a legutóbbi barátnőjétől is hánytam...ráadásul a csaj neve Barbie volt, és illett is rá.
A Sunshine-ba bekerültem két szakra is, persze csak egyet választhattam. A tánc és az éneklés között vacilláltam. Mindkettőt nagyon szeretem, de a végén az éneklést választottam, mert tökre örülök, hogy megtanultam egyedül énekelni, nem pedig kórusban, vagy ilyesmi. Hobbiból még mindig táncolok, néhány barátnőm pedig a társastánchoz vagy a csoporttánchoz kér segítséget - szóval ezt sem hagytam abba.
Nemrég találkoztam egy sráccal, Tomi barátja volt. Bátyókám is észrevette, hogy erősen szemezünk. Elhatározta, hogy összehoz minket, persze fiúsan csinálja, nem úgy mint mi, lányok. Ami annyit jelent, hogy Dávid (a jóképű fiú) hátul Tomi által lefogott kezekkel oda lett hozzám lökdösve, és kényszerítették rá, hogy elhívjon moziba. Szerintem másnap magától is el tudta volna mondani, mindegy. Így azért ezerszer viccesebb volt...Utána mondjuk eszébe jutott, hogy a filmet is egyeztetni kéne, dehát...hárman mondtuk a magunkét. Igen Tomi is ezen vitatkozott...

A mozival (és az előkészületekkel) szeretném kezdeni a játékot!