Tóth Natália

Pár adat rólam

SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Zalaegerszeg, 1995.augusztus.30.
KOR: 17
CSOPORT: Színész
OSZTÁLY: 11. színjátszó osztály
KARAKTER: eredeti

Egy kis kiegészítés

BECENEVEK Nati, Nat.
SZERET:
-Fényképezni
-barátokkal lenni
-bulizni
- kutyámat Kendrát.
- modellkedni
- ismerkedni
- Londont
- 1D
NEM SZERET:
-Kelkáposztát
- hazug embereket
-macskákat.
BESZÉLT NYELVEK:
-angol
-német
-francia.
TITOK: Ha elmondanám, már nem lenne titok.

Jellemem

Előtörténetem/Szerepjáték példám

- Jaj, Máté ne legyél már ilyen!- mondtam durcásan az előttem menő fiúnak. Megint ezt csinálja, nem hiszem el. Komolyan mondom ez a srác nem normális! Nem értem, miért viselkedik velem olyan furcsán. Elvégre a legjobb barátom lenne, vagy mi a szösz! Azt hinné az ember, hogy egy 6 éves kislány és egy 14 éves fiú nem jönnek ki. Na itt az élő példa rá, én és Máté. Máté a legjobb fiúbarátom olyan 3 éves korom óta. Egyszerűen szeretem! Nem is tudom mi lenne velem nélküle.
- Nat gyere már. Mutatok valamit és megyünk is haza. - válaszolta sürgetve, majd befordult az egyik sarkon. Gondolhattam volna, hogy ide akar hozni. Elvezetett a kedvenc helyéhez, csak akkor jött ide amikor szomorú vagy gondterhelt volt. Mégis, miért hozott ide?
- Minek jöttünk ide? - kérdeztem kíváncsian, majd leültem a fűre. Máté is letelepedett mellém és idegesen elkezdte tépkedni a füvet.
- Elköltözünk...- mondta halkan. Nem fogtam fel amit mondott, elnevettem magam de ő komor maradt. Nem viccel! Ez nem lehet igaz, ez igazságtalanság.
- És mégis hova? És minek?- kérdeztem, miközben bennem egy világ tört össze. Nem lehet igaz, nem hagyhat itt! Nem akarom, hogy elmenjen. Képtelenség.
- Budapestre...- válaszolta ugyanavval a hidegségével mint az előbb.
* 10 évvel később *
Ez a jelenet játszódott le bennem, mikor anya felvilágosított a harci helyzetről. Mégpedig arról, hogy mi is elköltözünk. 10 év telt el azóta, hogy 'elhagyott' Máté. Kapcsolatunk megszakadt és Isten tudja merre kalandozhat most ő. Csak abban reménykedem, hogy ott összefutok elveszett báránykámmal. Őrültem és egyben szomorkodtam a hír miatt. Nem akarom itt hagyni a kedves barátaimat, de az álmomat sem akarom elhagyni. Színésznő szeretnék lenne, és Budapesten minden lehetőség megvan adva hozzá! Nem mint itt, az Isten háta mögött ahol egy színjátszó sincs.
* pár héttel később*
Már megint lekéstem az a fránya buszt! Hogy lehetek ilyen bamba? Ezen a héten a 3. vagy 4. alkalom mikor lekésem a buszt. Hát igen, lehet nem kéne annyi időt töltenem a plázába suli után. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom tanulmányozni a különböző embereket. Olyan sok cserebogár jár az utcán, és mi nem is vesszük észre. De nem csak azért ülök ám a plázába, igazából az új legjobb barátnőmmel ütjük el az időt. Ezen gondolkodva járkáltam az utcákon hazafele, amikor is nekimentem egy fiúnak.
[color=#FF6699]- Óh bocsi, nem akartam neked menni!- szabadkoztam. Nem szeretek másoknak nekimenni és azt se szeretem, ha nekem jönnek. Úgy terveztem, hogy gyors elillanok mellette, de nem így volt. Felnéztem és egyszerűen nem hittem a szememnek. Máté állt előttem teljes nagyságában. A szívem majd kiugrott a helyéről, annyira megörültem neki. Bárhonnan felismerem azokat a szép szemeit. Ha jól számolom Máté már 22-23 éves lehet. Mosolyra húzódott szám és ránéztem.
- Máté! Szia!- mondtam mosolyogva, majd megsimogattam Abbyt a kutyáját.
- Nat! Hát szia. Te hogy hogy erre vagy?- üdvözölt mosolyogva, majd magához ölelt. Istenem, mennyire hiányzott már ez a fiú! Soha többé nem engedem el.
Leültünk és átbeszéltük az elmúlt 10 évet. Olyan sok dolog nem is történt vele, mint gondoltam. Tanár lett és a saját lakásában élt, pont úgy ahogy eltervezte. Minden nap összetalálkoztunk és beszélgettünk. Már nem is éreztem magam olyan egyedül. Anyáékhoz is eljött vasárnaponként, én pedig egyre jobban beleszerettem. Szerencsémre ő is kezdett többet érezni irántam. Összejöttünk és most boldogan élünk... De lehet már nem sokáig...