ezra v. sykes

Jellem

Ha objektív akarok lenni, akkor inkább nem mondok semmit. Mindenki tökéletesnek akarja magát feltüntetni, és hazudik a személyiségéről... De ha bárki mást megkérdezel, biztos azt mondja, hogy lázadó vagyok és nem félek az összetűzésektől. Ami a szívemen az a számon, mindig kimondom, amire gondolok. Már a fiatalkorom óta rájöttem, hogy az emberekben nem lehet (és nem érdemes) megbízni, de ezt jócskán kárpótlom a pimasz, arrogáns humorommal. Szeretem néha megviccelni a csapattársaimat, a szarkazmus a lételemem. Hát, még olyanokat is hallhatsz rólam, hogy mindenkivel flörtölök, aki az utamba kerül, és bosszant, ha rám mondják, hogy túl rámenős vagyok, de tudod mit? Ezt inkább teszteld le, és akkor megtudod.
Még egy jó tanács, mielőtt megpróbálsz megítélni: először ismerj meg. Akkor meg fogod érteni, miért nem tisztelek sem istent, sem embert, honnan jött az egész világ iránti gyűlölet, hogy kezdődött a cigifüggőségem, miért nem beszélek soha a múltamról és honnan jött az együttesem neve: BC Groan. Ateista lennék? Meglehet. Isten számomra valami olyasmi, ami csak arra jó, hogy a papok és az apácák megélhessenek a semmittevésből és abból, hogy az embereket hülyítik. Arrogáns seggfej? Igen, sokszor hallom ezt is magamról. Hogy érdekel-e? Ezt komolyan megkérdezted?
Egyet mondok neked: lehetek a legjobb barátod, vagy a legrosszabb rémálmod. Nincs középút. Nincs ideális döntés. Nos, a döntés csak rajtad áll... Beszállsz ebbe a játékba vagy sem?

ET/Szj. példa

- Ezra Valentine Sykes! - A nevelőanyám kiabálása sikeresen kirángatott a -mellesleg egészen kellemes- gondolatmenetemből. Idegesen felmorrantam, miközben próbáltam kiszedni a nadrágom az ágy mögül; az előző éjszaka elég viharos volt... Tekintve, hogy engedtem Alexnek, hogy kirángasson abba a buliba. Az utolsó dolog, amire emlészem, az az, hogy anyám kocsiját... Basszus, a kocsi! - Gyere ide, most azonnal!
Végre sikerült kiszednem a nadrágomat az ágy mögül, aminek az lett a vége, hogy lezuhantam az ágyról, egyenesen a szőnyegre. Nem éppen nyomdaképes szavak kíséretében próbáltam magam felkaparni a földről, közben magamra rángatni a nadrágom és kijutni a folyosóra, ahol már várt rám a feldühödött házisárkány.
- Eee-e-e-gen? - Nagyot ásítottam, miközben határozatlan mozdulattal kisimítottam néhány hajtincset az arcomból. Még mindig bitangul másnapos voltam, ami lényegében egyenlő volt azzal, hogy fogalmam sem volt, mi a frászról beszél hozzám ez a nő, akit "anyának" kéne neveznem.
Csak a világosság kedvéért elmagyarázom: a vér szerinti szüleim az életüket vesztették egy autóbalesetben, amikor négy éves voltam. Majdnem hat évet töltöttem a nevelőintézetben, aztán jöttek Sykes-ék, akiket elvileg istenítenem kellene, és afféle jótevő angyalokként örökbe fogadtak. Az már részletkérdés, hogy egyből azután, hogy megszülettek a húgaim -akik mellesleg egypetéjű ikrek, és tök egyformák-, én elmerültem az elfeledés ködében. Aztán a tizenhatodik születésnapomon Natalie Sykes, az én drága nevelőanyám, közölte velem, hogy elválnak az én őrangyalommal, Anthony-val... Avagy a nevelőapámmal. Aztán jött a hosszú válóper, aminek az lett a vége, hogy a bíróság kijelentette, hogy az anyámmal kell maradnom. Hurrá.
- Hol. Van. A. Kocsim?! - A hangja már szinte visításba ment át, miközben próbálta eljuttatni az üres szavakat az én egyáltalán nem funkcionáló agyamba. Ügyes próbálkozás, egy-nulla neked.
- Hát... Öööö.... Az úgy volt, hogy Alex... meg én... - Újabb ásítás meg hosszas pislogás, ahogy próbáltam egy pontra összpontosítani a tekintetem. - Elmentünk abba a buliba, aztán meg részegek voltunk, és nem... tudtuk, ki vezessen.... szó-ó-óval, ott hagytuk.... a.... diszkó e-e-e-előtt.
Nem voltam benne biztos, hogy az ásítássorozatomon át megértette, amit akartam mondani, de részletkérdés. Nem érdekelt. Egyszerűen vissza akartam végre dőlni az ágyamba és aludni, amíg ki nem józanodok.
- Mi az, hogy a diszkó előtt?! Tudod, mennyibe került az a kocsi?! - Jézusom, muszáj ennyire üvölteni? Két. Rohadt. Méter. Választ el minket egymástól, ha suttognál, akkor is meghallanám. - Ha valami baja esik, ledolgozod az árát. Megértetted?
Bólintottam, majd visszavonultam a szobám rejtekébe... Ami igazából nem is volt az én szobám. Anyám olaszországi nyaralójában voltunk, ahol nekem hivatalosan nem is volt helyem... Csak persze apám megint lemondta a nála töltött két hetemet, üzleti utazás névem. Szuper-meg-király, két hát unalomra ítélt, valami isten háta mögötti olasz szigeten. Még jó, hogy anyám beleegyezett, hogy Alex velem jöjjön, különben tényleg halálra unnám magam.
- Ezra, minden rendben? - Azt hittem, majdnem elvisz a szívroham, amikor meghallottam Alex hangját. Egészen elfelejtettem, hogy itt van... Azt meg már ne is említsük, hogy egy szál alsónadrágban parádézott az ágyamban. Várjunk csak egy percet, mi történt előző éjszaka?
Kinyújtóztam, majd nagyokat ásítva dobtam le magam az ágyra a srác mellé.
- Igen... Csak anyám megint felhúzta magát a hülye kocsi miatt. - Beletúrtam a hajamba, miközben a tekintetem beleszegeztem a szőnyegen éktelenkedő vörösborfoltra. Tényleg nagyon sok mindenre nem emlékszem, már ami az előző estét illeti...
- Figyelj, nem akarlak bajba keverni... - Éreztem, ahogy a másik lehellete végigsöpör a nyakamon; pár pillanattal később megéreztem, ahogy az ujjai a hajamba túrnak. A gerincem mentén kellemes borzongás futott végig, amit próbáltam valahogy eltitkolni... Elvégre is még nem tudtam nagyon hova tenni mindazt, amit iránta éreztem... - Nem lenne egyszerűbb megmondani neki, hogy fogalmunk sincs, hol van az a kocsi?
- Egy frászt. - Felmorrantam, de egy pillanat múlva ezt egyből meg is bántam. Alex elhúzódott a hatalmas franciaágy túlsó sarkába, majd teljesen kimászott az ágyból. Unott mozdulatokkal kezdte el összeszedni a ruháit a földről, majd szó nélkül távozott. - Ebbe meg mi ütött?

* nagyjából másfél órával később *

- Alex? - Felkaptam a fejem, amikor a szomszéd szobából hangokat hallottam. Igazából életemben először voltam ebben a villában, így fogalmam sem volt arról, mi hol van. Először ezt hittem, hogy ezek a húgaim lesznek, de aztán rá kellett döbbennem, hogy ők nincsenek is itt. A következő tippem Alex volt, de ő meg másfél órája kiment, és azóta nem láttam. Akkor esetleg anyám lenne? Végül úgy ítéltem, jobb lesz, ha utána nézek.
Felvettem az első pólót, ami a kezembe került, majd kisunnyogtam a folyosóra.
Szóval, hol is volt az a szoba?
Odasunnyogtam az ajtó elé, majd szorosan rátapasztottam a fülem. Igazából... Fogalmam sem volt, mit csinálok. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a kezem lenyomta a kilincset, én pedig ott állok a nyitott ajtóban és értetlenül bámulok az anyámra, aki... Alex-szel szeretkezik.
- Mi a f***om?! - Még mielőtt evakuálhattam volna magam, mindketten észrevették, hogy ott vagyok. Persze egyből elugrottak egymástól, de akkor már mindegy volt... Kirohantam a kertbe, csak hogy a lehető legmesszebb legyek tőlük...
- Ezra, ez nem úgy van, ahogy gondolod! - Alex utolért, és sikeresen sarokba szorított, a kerítés meg a gyümölcsös között.
- Nem? NEM?! A nevelőanyámat kefélted, te vadbarom, és most próbálod velem elhitetni, hogy ez nem az, aminek látszik?! Te teljesen megvesztél?!
Na jó, lehet, hogy kicsit túlreagálom a dolgokat... De akkor is, miféle dolog ez már, a legjobb barátom (ha csak ennyi...) a nevelőanyámmal?
- De Ezra, ez tényle...
- Nem tudnád végre befogni? Rohadtul nem érdekelnek a hülye magyarázataid! - Igyekeztem, hogy a hangom határozott legyen, de ez elég nehéz volt, tekintve, hogy a sírás fojtogatott. Kivételesen átkoztam a sorsot amiatt, hogy ilyen drasztikus eseményre volt szükségem ahhoz, hogy végre rájöjjek, hogy... Igazából lényegtelen. - Sőt, ha tudni akarod, már te sem érdekelsz! Takarodj innen, most!
- Öhm... De ha nem emlékeznél rá, én is a nevelőanyád vendége vagyok...
- Akkor majd én megyek! - Félrelöktem őt az útból és visszarohantam a házba. Nem érdekel, mit fog szólni az apám, a nevelőanyám, Alex, de én most rögtön peülök vissza Budapestre. Nincs az az isten, hogy én tovább itt maradjak.