Weiner P. Ádám ~ folyamatban

Pár adat rólam

SZÜLETÉSI HELY, IDŐ:1994. március 3.
KOR:tizennyolc
CSOPORT:Színművész
OSZTÁLY: 12. színészosztály
KARAKTER: eredeti

Egy kis kiegészítés

BECENEVEKPé , Ádi
SZERET:csoki, kóla, chips, hamburger, cigi, pia, bulik - minden, ami egészségtelen, úszás, gördeszka, túrázás, hegymászás
NEM SZERET: hiszti, veszekedés, cikis helyzetek, unalmas órák, idegesítő emberek
BESZÉLT NYELVEK:magyar, angol
TITOK:viszonyba keveredett az egyik tanárnővel , chippandale tánccal keresi a zsebpénzét, rossz társaságba keveredett.

Jellemem

Ádám érdekes jellem, keveseknek nyílik meg úgy igazán, mert rettentően fél a csalódásoktól, attól, hogy valakit elveszít, akit a szívébe zárt. Mindezek ellenére elég sok barátja van, mert teljesen nem zárkózik el az emberi kapcsolatoktól. Sőt! Akár az iskola bohócának is lehetne nevezni, mert állandóan hülyéskedik és alapjában véve mindenkivel jófej. Ezzel a mindig életvidám maszkkal próbálja elrejteni valódi érzéseit és gyötrelmeit haverjai, tanárai elől. Azonban, mégis meglátszik, hogy nem igazán tudja kezelni a helyzeteket. Elég hamar dühbe gurul, heves természetéből fakadóan, könnyen megsértődik és elég büszke ahhoz, hogy ezek a veszekedéssel teli pillanatok hosszú ideig ne jöjjenek helyre. Az italt sem tudja kezelni, rendszeresen bulizni jár, és ha iszik, akkor nem tudja kontrollálni a mennyiséget, ezért általában mindig kiüti magát. Olyankor elég tahó és bántó tud lenni, azonban, ha józan, akkor egy élettel teli, kedves, aranyos, jóvágású srác, akivel imádnak a csajok flörtölni. Nem kenyere a verekedés, azonban, ha a kényszer úgy hozza, vagy olyan személyt bántanak, akit ő szeret, akkor kérdés nélkül üt. Egyébként jó eszű srác, a színészethez remek tehetséggel áldotta meg őt a sors. Külsőleg egy jóképű, kék szemű és barna hajú, sportos, magas fiatal srác.

Előtörténetem/Szerepjáték példám

Ott álltam a tükör előtt, megtámaszkodva a toaletten felpillantottam és arra gondoltam, hogy mennyire sz*r minden. A hajam kócos volt, egy kockás ing lógott rajtam rendezetlenül, az orrom alatt megszáradt vér csúfította vonásaimat.
- Ádám, már megint részegen jöttél haza , szerinted én ezt hagyni fogom?- Rivallt rám a nővérem, aki a mosatlant szedegette a földről, amit én hajigáltam szét. Közelebb sétált, vállamra helyezte tenyerét, majd nyugodt, halk hangon folytatta.
- Nem akarom elveszíteni az öcsémet, én mindent megteszek Érted, hogy sikerüljön átlépned azt a határt, amit célul tűztél ki. De ehhez szükségem van rád..- Hangja elhalkult, arcát gyorsan elfordította, majd kiviharzott a szobából. Tudtam, hogy sírt, meg is értettem őt és dühös voltam magamra. Nem elég, hogy az apánkat elveszítettük és magával rángatta egy betegség, az sem, hogy anyánk képes volt hetyegni, majd lelépni apánk legjobb barátjával, még én is csak gond vagyok a nővérem vállán, egy olyan teher, akit el kell tartani, akit egyengetni kell. Csalódást okoztam neki, tudom, kerülgetett is a bűntudat, miközben szédelegve megtaláltam az ágyamat. Soha az életben nem akartam bántani Petrát, mert ő mindig jó testvérként bánt velem, nem hagyott magamra, pedig megtehette volna, hogy lelép az akkori pasijával, de nem, ő inkább velem maradt, beáldozta magát, hogy dolgozzon és ellásson engem is. Ahogy az ágyon feküdtem, a gyomrom majd felfordult, de nem csak az alkohol miatt. Fájt minden egyes gondolat, hiányt éreztem legbelül, ami miatt csak az értelmetlen önpusztításra voltam hajlandó. Ittam, kötekedtem és verekedtem, de rájöttem, már nem lehet ennél rosszabb. Aznap este pocsékul aludtam, de a következő reggelen, összeszedve magamat, bocsánatot kértem Petrától..


Néhány nappal később...

Ahogy hazajött a munkából, idegesen csapkodott, számlák hullottak ki a kezéből, s mikor meglátott, menthetetlenül üvöltözni kezdett velem, és a legcsúnyább szavakkal tette fel a kérdést, hogy mégis miért nem tanulok, miért gitározok már megint, ahelyett, hogy a leckémet csinálnám. Nem akartam hallani, nem voltam hajlandó megérteni, dühösen caplattam fel az emeletre, ki ő, hogy így beszéljen velem? Gondoltam, pár másodpercig, hogy aztán rádöbbenjek, Ő az, aki dolgozik, aki kenyeret teremt az asztalra, akinek azt köszönhetem, hogy tanulhatok. Halkan visszamásztam a korláthoz, a galériáról lenézve láttam, hogy megtörten zokog a kanapén. Megrendített a látványa, ismét csak bűntudatom támadt, biztos voltam benne, hogy a feszültség, mely benne tombol, az a helyzet miatt , amibe keveredtünk. Miért is voltam ennyire süket, nem törődöm? Hogy nem vettem észre, hogy Petrának milyen nehéz lehet egy olyan nagy melákra figyelni, mint én. Nem kellett volna tizenéves fejjel átvennie a nevelésem, Ő mégis megtette, s nem hagyott magamra. Úgy éreztem, most én is jövök eggyel. Még aznap , suli után elindultam, hogy keressek valami melót. Sikerült, egy benzinkúton kellett autókat sikálnom, minimál bérért. Nem kerestem vele sokat, de azt hittem, ettől majd jobb lesz az életünk. Büszkén vittem haza a keresetem, leraktam Petra elé az asztalra, ő azonban, ahelyett, hogy örült volna, kiakadt és újra összevesztünk. Rájöttem arra, hogy ő nem szeretné, ha dolgoznék, mindent azért tesz, hogy legyen belőlem valaki, hogy ne úgy végezzem, mint anyáék. Lassan kezdtem megérteni nővérem logikáját, de akkor sem tudtam legyűrni magamban a bűntudatot és azt, hogy én egy rohadt vasat sem teszek le az asztalra. Ki kellett találnom valamit...ihlet hiányában azonban , na meg fiatalos őrültségemnek köszönhetően elmentünk néhány haverommal egy bárba, sörözni. Extra buli lehetett, mert csajok táncoltak a színpadon, vonaglottak és csábító pillantásokat küldtek felénk. Már túl sok pia volt a fejemben ahhoz, hogy ellent tudjak mondani az egyik csábításának. Felvont a színpadra, hogy táncoljunk együtt, s a végén már azon kaptam magam, hogy egyik ruhámat a másik után hajítom el, s táncolok az előttem tomboló csajoknak. Kész őrület volt az a buli, részegen másztam le a színpadról és rohadt jó kedvem volt, néhány pillanatra sikerült elfelejtenem mindent. Már épp menni készültünk a srácokkal, amikor egy pasas megkocogtatta a vállamat. Ő volt a táncos csajok "menedzsere", egy névjegykártyát nyújtott felém, és benyögött egy időpontot. Nem különösebben érdekelt, akkor meg sem néztem a kártyát, csak zsebre csúsztattam, majd elhagytuk a helyszínt...Alig pár nappal később, mikor éppen vacsorázni akartam lemenni, megpillantottam az ajtóban Tamást, a halálosan unszimpatikus sógorjelöltemet, akivel Petra szörnyen hangosan veszekedett. Ismét olyan érzésem volt, mint kisgyerek koromban, mikor apáékat láttam így üvöltözni egymással. Vissza is fordultam, s korgó gyomorral vágódtam be a szobámba, majd az ágyamba. Ismét csak a plafont bámultam, ideiglenesen a tévét is kikapcsolták, szóval még csak azt sem tudtam belőni figyelemelterelésként. Jól hallottam, miről veszekedtek...Tamás nem egyszer kérte, hogy Petra költözzön hozzá, arról azonban hallani sem akart, hogy én is velük menjek. A nővérem meg...esze ágában sem volt elhagyni engem. Bántott az, hogy ennyire tönkre vágom a testvérem életét, úgy éreztem, hogy kolonc vagyok, egy teher a nyakán. Megint csak oldalra fordultam, de valami éles, vékony lap vágta a combomat. Benyúltam farmerom zsebébe - ami természetesen lyukas volt - s egy kártyát húztam ki belőle. Rájöttem, hogy mikor és hol kaptam, kitől. Még aznap este felkerestem a címet. Azóta eltelt pár hét, én egy belvárosi klubban dolgozok, éjszakánként. Lényegében csajoknak kell vetkőznöm, amiért egész jó fizut kapok, ráadásul a borravalót is megtarthatom. Attól azonban félek, hogy mi lesz, ha Petra mindezt megtudja...